EFC - Az ülőfeület és fekvőfelület keménységének állítása egyetlen mozdulattal
2021-ben egy 30 éves ciklus
végéhez értünk.
Az alábbi, megközelítőleg 30 éves ciklusban megjelenő fejlesztések szinte mindegyike világsikert eredményezett, nem csak a feltalálónak, de a fejlesztést felkaroló bútorgyárnak is.

Az EFC komforttechnológia megváltoztatja mindannyiunk kényelemről alkotott elképzelését!
A kényelem kérdése kezdetektől fogva foglalkoztatja az emberiséget, mégis az első átütő megoldás XVI. században jelent meg a királyok udvaraiban, amikor szövettel bevont vatta, kóc és szőr, majd toll párnázatok kerültek az ülő és fekvő bútorokra.
A kárpitos bútorok és matracok fejlődése innen indult lassú, de annál inkább meghatározó útjára, amelyben különleges ciklikusság figyelhető meg. A kényelem reformja 30 évenként következett be, mindig egy új technológiának, találmánynak köszönhetően, amely a tömegek számára is elérhetővé tette az addig létező legkényelmesebb megoldást.
Utazzunk együtt az EFC-vel a kényelem törénelmi vonatán és haladjon keresztül velünk az elsők között a jövő állomásán is.
1826
Az angol Samuel Pratt szabadalma újra írja a kárpitos bútorok kényelmi fogalmát, amikor szabadalmában bemutatja kárpitba épített acélrugót.
Pratt szabadalmainak köszönhetően IV. György angol király és az angol kárpitosok egyik legnagyobb beszállítójává vált.

A kétkúpos rugók összefűzésével Németországban Henrich Westpal megalkotta a bonellrugós matracot
1871


1902
James Marshall megalkotta a marshall, azaz zsák rugót, amelyek a Titanic és a Queen Mary hálókabinjaiban is megtalálhatóak voltak. Az általa alapított ViSpring angol vállalat mára több mint 14 országba exportál luxusmatracokat, és a leginnovatívabb vállalkozásoknak járó Queen’s Award for Enterprise díjjal is büszkélkedhet
Westpal találmánya megelőzte korát, a kezdetben kórházi ágyak matrac szerkezete lassan átvette a szalma és egyéb töltelékes kemény ágyszivacsok helyét. A Marshall rugó azonban megreformálta az ágyak fogalmát. A luxus és a mindennapi kényelem jelképévé tette azt. A táskarugó népszerűsége másfél évszázada töretlen és megindította az ágyak, ágymatracok fejlődését.
A francia Epeda matracgyártó bevezette az Epeda rugó-rendszert, amely egybefüggő acélhuzalból készült és tartósabb volt a bonellrugó ősénél.
A 90 éves Epeda vállalat egy mesébe illő francia sikertörténet, aki a mai napig Franciaország vezető matracgyártója, közel 2500 boltot számláló viszonteladói hálózattal.
1929

1929
Peter Knoll, az elsősorban fotelek és székek angol mestere megalkotta a feszítő rugót, ezzel indítva el a székpárnázatok innovációs hullámát.
A több mint 150 éve alapított brit Parker Knoll márka neve mára egybeforrt a minőségi, luxus, kézzel készített székekkel és kanapékkal. Azon márkák egyike, amelyek rendszeres szereplői az aukciós házak kínálatának is.
Megjelent a piacon a rugos matracok konkurense a habmatrac, amely a svájci Dunlop által 1920-ban kifejlesztett természetes Latex anyagból készült.
Az első latexmatrac gyártója az angol Dunlopillo napjainkban is élen jár az innovációban és vezető szerepet tölt be a latex matracok gyártásában.

1934
A feszítő rugót felváltja a mai is gyakran alkalmazott
S (No-Sag) rugó, az amerikai Leggett&Platt vállalat találmányának köszönhetően
A Leggett&Platt mára nemcsak kiemelt beszállítójává vált a bútor-, az autó- és a repülőgép gyáraknak, de képviselteti magát a textil-, a gyártó- és az építőiparban egyaránt.
A német ipari forradalom és a vegyipar fejlődésének köszönhetően megjelennek a napjainkban is népszerű Poliuretán habmatracok
1937

1968
Charlie Hall vízágya pillanatok alatt válik népszerűvé. 1987-ben minden ötödik amerikában vásárolt matrac vízágy volt.
Mr. Hall diplomamunkájában bemutatott vízágy a 80-as évek közepére minden 5. amerikai hálószobában megtalálható volt. Azonban a kiforratlan technológia (kilyukadt, megtelepedtek rajta a baktériumok) gyorsan a kereslet megszűnését okozta. Mára a hibákat orvosolták, a vízágy rengeteget fejlődött, mégis csak egy szűk, de tehetősebb rétegű piaca maradt.
A vízágy megjelenése iskolapéldával szolgál, hogy egy-egy különleges ötlet, – még annak kiforratlansága ellenére is – milyen nagy mértékben alakíthatja a keresletet. Az emberek egyéni kényelme iránti igénye forradalmasítja a piacot és vállalkozásokat emelhet hihetetlen gyorsasággal a csúcsra. Ezzel kezdődött meg az egyénre szabható kényelmi technológiák fejlesztése.
A NASA 1966-os fejlesztése teret hódít a bútoriparban és a svéd Tempur márkának köszönhetően megjelennek a memóriahab matracok és párnák.
A Tempur Sealy ma a világ 100 országában jelen van és a világ legnagyobb matracgyártója. Neve mindenkinek ismerősen cseng és egybeforrt a memóriahab fogalmával.
1991
1993
Speciális cella felépítésű légmatracokat találtak ki a vízágyak kiváltására, mert a vízágy:
● Nehéz
● Sérülékeny
● fűteni kell
● hullámzik
● a keménysége nem állítható
Az egyénileg személyre szabható matracok a légágyaknál kezdődtek.
Az állítható, egyénre szabható matracok kora
2004
Egy japán szabadalomban megvalósítják a szabályozható keménységű matracot, amikor egy elektromos pumpával feszítik ki a matrac rugós magját
A 2000-res évek elején a teljesen egyénre szabható matrac megjelenésével megszületett a matracok 2. generációja.
Amerikában megjelenik napjaink egyik legismertebb (2.000 USD-től elérhető) keménységállító technológiája, amikor egy elektromos rendszer segítségével a matrachoz integrált levegős “zsák” rétegen keresztül állítható annak keménysége
2006
2006
A Reverie matracgyártó bemutatja a DreamCell technológiát (2.700 USD-től elérhető matraccsaládját) , amely a matracmagban lévő párnácskák cserélésével lehetőséget ad a matrac keménységének változtatására.
A Reverie amerikai gyártó az állítható matracok második számú gyártója, aki először és eddig kizárólag manuális, elektromos áram alkalmazása nélkül állítható keménységű matracot gyárt.
Az állítható keménységű matracok igényét mi sem jelzi jobban, mint az amerikai piacvezető állítható ágyak gyártója a Sleep Number Corp. által 2020-ig értékesített 13.000.000 feletti eladott ágy és ágymatrac és a 2020-as évben az USA-ban történt értékesítéssel elért 1.86 Milliárd USD forgalom.
Állítható matracoknak és az azok köré fejlesztett szolgáltatáskörnyezetnek köszönhetően 2019-ben a Sleep Number elnyerte az EY Entrepreneur Of The Year díjat, amely az egyik legnagyobb nemzetközi elismerés az emberi életet jobbá tevő innovációs fejlesztésekre törekvő vállalatok számára.
EFC, egy magyar komforttechnológia, amely MINDENKI számára elérhetővé teszi a keménységállítás adta kényelem luxusát. Lehetővé teszi bármely – már gyártásban lévő – ülő vagy fekvőfelület keménységének külső energiafelhasználás, kompresszorok, vagy egyéb technika alkalmazása nélkül történő állíthatóságát, mégpedig bármikor, egyetlen kézmozdulattal, a gyártási költség elhanyagolható változása mellett.
2021
Mi azt állítjuk, hogy az EFC technológia az 1902-es Marshall, zsákrugóhoz alkalmazásához hasonló változást idéz elő a piacon.
Az EFC technológia is a tömegek számára teszi elérhetővé a modern ülő és fekvőfelületek keménységének illetve puhaságának szabad állíthatóságát.
Az elmúlt húsz év tapasztalatai bizonyították, hogy az igazán sikeres innovációk az emberek egyedi kényelmére, funkcionalitás és dizájn iránti vágyára kínálnak megoldást. A változás most 1902-höz képest sokkal, de sokkal gyorsabban is eljöhet.
Az EFC komforttechnológia elhozta a matracok és kárpitos bútorok mindenki számára elérhető kényelmi forradalmát, egy olyan újítást, amire 100 éve nem volt példa.
Legyen részese Ön is ennek a történelmi áttörésnek!

Kezdje meg velünk
a párbeszédet!
Induljon el velünk az EFC komforttechnológia
integrációs folyamatán!

Lépésről lépésre végigkísérjük Önt a technológiánk adaptálásának lehetőségein, segítségére leszünk abban, hogy minden szükséges információ birtokában ideális döntést hozhasson a technológia alkalmazása felől.
Az integrációs folyamat célja az új komforttechnológia alkalmazásával járó előnyök és esetleges kihívások hatékony meghatározása. Természetesen a párbeszéd megkezdése önmagában nem jár elköteleződéssel.
Bútor, vagy matracgyártó vagyok, további információt kérek és regisztrálok. Alkalmaznám az EFC technológiát.
Szeretne még többet tudni? Ismerje meg
az EFC komfort technológia integrációs folyamatot!
Hogyan segítjük a technológia alkalmazásával kapcsolatos döntését?

Információ
Minden részletre kiterjedő információt bocsátunk a rendelkezésére a technológiáról, annak működéséről, előnyeiről, vásárlói értékeléséről illetve alkalmazhatóságáról, a gyártási folyamatukba történő integrálhatóságáról.
A piacra gyakorolt várható hatás
Részletes elemzést bocsátunk a rendelkezésére a technológia elterjedésének a piacra gyakorolt várható hatásáról.
Megtérülési számítások
Részletes költség és megtérülési számításokkal segítjük a döntését.
Személyes prezentáció
Lehetőséget teremtünk Önnek és a csapatának, hogy egy személyes prezentáció révén akár az irodájában vagy a bemutatótermünkben ismerkedjen meg az új komforttechnológia lehetőségeivel.
Demo beépítés
Igény szerint átépítünk egy Ön által választott bútort EFC technológiával.
Marketing támogató rendszer
Bemutatjuk Önnek, miként készítjük elő a piacot az új komforttechnológiával szerelt bútorválasztékuk érkezésére. Megismertetjük Önt átfogó marketing támogató rendszerünkkel ahol a végfogyasztókat és kereskedelmet egyaránt megszólító marketing stratégiánk konkrét keresletet generál és előkészíti Önnek a piacot.
Fejlesztési együttműködés
Szakembereink segítségére lesznek az új generációs, az EFC komforttechnológiával szerelt bútorválasztékuk fejlesztésének és gyártásának előkészítésében.
Milyen további előnyökkel járhat a technológia alkalmazása bútorgyártóként?
Az EFC működésének részletes bemutatása
Történelmi bemutatás
A mult nagyszerű jövőt vetít Ön elé
EFC TECHNOLOGIE GmbH.
telefonszám: +36-70-388-2496
E-mail: info@efc-tech.net