Amennyiben Ön bútorgyártó kattintson ide!
Hogyan szerezhet
üzletrészt az EFC
projektben?

Egy Magyarországon egyedülálló startup finanszírozási koncepció révén már minimális tőkével is TÁRSTULAJDONOSA lehet egyidejűleg akár több startup vállalkozásnak!
Társaságunk folyamatosan keresi az ígéretes ötleteket, találmányokat.
Az egyes találmányokra vagy létrehozunk egy-egy saját projektcéget vagy egy már meglévő projektcéghez rendeljük. A saját szakembergárdánk mellé felvesszük a projekt által igényelt további szakembereket. Megkezdjük a megfelelően hatékony szervezet kiépítését, a marketing munkát, kiépítjük a megfelelő kapcsolatrendszert, felkutatjuk a megfelelő outsource partnereket, ha szükséges saját termelési egységeket hozunk létre, infrastruktúrát alakítunk ki és valójában megteszünk mindent, ami a vállalkozás nemzetközi, akár világméretű sikeréhez szükséges.
Annak a startup portfóliónak mely jelenleg befektetőket fogad az EFC projekt az egyik legígéretesebb tagja
Az egyes beindított projektekre, illetve projekt csoportokra alapított önálló projektcégek első körben 200-200 MFt befektetői tőkét fogadnak.
Ez az a befektetési lehetőség, ami most Ön előtt is nyitva áll.

A befektetési lehetőség részleteiről érdeklődése esetén örömmel küldünk Önnek egy részletes személyre szabott befektetési ajánlatot.
MEGTÉRÜLÉS ÉS HOZAM…
Egy startup vállalkozás társtulajdonosaként alapvetően két módon juthat jövedelemhez:
osztalékból és a cégben birtokolt tulajdonrésze magasabb értéken való értékesítéséből
Ön úgynevezett osztalékelsőbbségi részvényeket birtokol
Ami az osztalékot illeti az osztalékelsőbbségi részvények alapján a cég, az általa termelt nyereség 50%-át mindenképpen ki KELL hogy fizesse a részvényeseinek osztalék formájában. A fennmaradó 50% sorsáról a közgyűlés dönt. Elképzelhető hogy a cég ideális fejlődése érdekében beruházásokat finanszíroz belőle, vagy különféle tartalékokat halmoz fel, de ha ezek nem indokoltak a fennmaradó összeg is kifizethető osztalék formájában.
Hogyan viszonyul az évi osztalék mértéke és a cég értéke. Egy óvatos, de nagyban elfogadott számítási mód, hogy a cég értéke egyenlő a benne felhalmozott értékkel és az általa 5-10 év alatt termelt adózott nyereség mértékével. Ha mondjuk egy cég beruházási értéke (a tulajdonában lévő értékek összessége) 1000 MFt, az évente termelt nyereség mértéke további 1000 MFt akkor a cég értéke valahova 6 és 11 milliárd forint közé tehető.
Lássunk tehát néhány példát arra, hogy milyen befektetés után milyen jövedelemre számíthat!
A kisbefektetők számára megnyitott üzletrész a teljes cégérték 10%-át teszi ki.
Amennyiben Ön mondjuk 500.000 Ft-tal bevásárolja magát egy startupba, akkor Ön ezzel a jelenlegi konstrukció alapján a cég 10%-ának, azaz 200 millió Ft-ra becsült üzletrészének két és fél ezrelékét (0,25%) birtokolja.
Ez a teljes cégérték két és fél tízezreléke (0,025%). Ez nem tűnik soknak, de figyelje csak meg, hogy ez mit jelenthet Önnek számokban.
Évi 2 milliárd Ft nyereség mellett, 50%-os 1.000.000.000 Ft (egy milliárd Ft) osztalék kifizetése alapján Ön 250.000 Ft évi osztalékban részesül, azaz kétévente megduplázza a befektetését. Ez évi 50%-os hozam. (10 milliárd Ftosztalék kifizetés esetében ez már évi 500%-os hozam.)
Hogyan néz ki a cégérték ebben az esetben?
A cég éves nyeresége 2 milliárd Ft/év, amit, ha mindössze öt évre vetítünk ki, akkor a cég értéke 5×2 milliárd, azaz 10 milliárd Ft. (20 milliárd Ft/év nyereség esetén 5×20 milliárd, azaz 100 milliárd Ft)
500.000 Ft befektetésével és egy 2 milliárd Ft-os kezdeti cégértékkel számolva az Ön cégrésze 2,5 millió Ft-ot ér. (20 milliárd Ft/év nyereség esetén 25 millió Ft-ot ér)
Ön megötszörözte a befektetését! (20 milliárd Ft/év nyereség esetén meg 50-szerezte!)
Célunk, hogy a következő 6-8 évben legalább meg 100-szorozzuk a cég értékét, és több 100%-ra növeljük kisbefektetőink számára kifizethető osztalékokból származó haszon mértékét.
LÁSSUNK KÉT TÁBLÁZATOT AZ OSZTALÉKOK ÉS CÉGÉRTÉKEK HASONLÓ SZÁMÍTÁSA ALAPJÁN TÖRTÉNŐ ALAKULÁSÁRÓL.
Meg kell ismételnünk, hogy ezek a számítások teljes mértékben hipotetikusak, nem minősülnek sem tervnek, és semmiképpen nem hozam ígéretnek, hanem egy elméleti és mindössze megközelítő számítást nyújtanak arról, hogy mi történhet, ha az adott befektetési összeg mellett a cégérték növekszik. Meg kell jegyeznünk, hogy a 10x-es növekedés felett már jelentős nemzetközi sikerekről a 25x-ös növekedés felett pedig nagy valószínűséggel világméretű sikerről beszélünk.
Hozamszámítás táblázatok:
Kifizetett évi osztalék 2 milliárd Ft kezdeti cégértékről indulva és 50%-os osztalék kifizetés mellett.
Befektetett összeg / Cégérték növekedés | 2x | 10x | 25x | 100x | 1000x |
---|---|---|---|---|---|
200 | 20e | 100e | 250e | 1M | 10M |
500 | 50e | 250e | 625e | 2.5M | 25M |
2.5 M | 250 | 1.25M | 3.125M | 12.5M | 125M |
5 M | 500 | 2.5M | 6.25M | 25M | 250M |
Tulajdonrész értéke 2 milliárd Ft kezdeti cégértékről indulva
Befektetett összeg / Cégérték növekedés | 2x | 10x | 25x | 100x | 1000x |
---|---|---|---|---|---|
200 | 400 | 2M | 5M | 20M | 200M |
500 | 1M | 5M | 12.5M | 50M | 500M |
2.5 M | 5M | 25M | 50M | 250M | 2.5 MM |
5 M | 10M | 50M | 100M | 500M | 5 MM |

A befektetési lehetőség részleteiről érdeklődése esetén örömmel küldünk Önnek egy részletes személyre szabott befektetési ajánlatot.

KIADVÁNY

ПУБЛИКАЦИЯ

PUBLICATION
+36 70 388 2496 I projekt@safis.hu

BEFEKTETÉSI FÓRUM 4.0
Startupfinanszírozás
Safis EVO INC.
Minden jog fenntartva © 2019 | Safis-EVO INC.
Központ: 1105 Budapest Mádi utca 17. B épület
adószám: 61-1865663
cégjegyzékszám: P18000005419